1 Sámuel 30

1 Sámuel 30

1. Szemet szemért?
• Afék – Ciklág: 3 nap
• Dávid a gesúriak, a gizrik és az amálekiek(!) ellen portyázott.
• Most visszakapja. Majdnem.
• Dávid „nem hagyott életben sem férfit, sem nőt” (1Sám27:9a). Az amálekiták mindenkit életben hagynak, csak elviszik a zsákmánnyal együtt (mint Dávid: „és elvitt juhot, marhát, szamarakat, tevéket és ruhákat” 1Sám27:9b).
• A „szemet szemért”-elv (2Móz21:24-25: „szemet szemért, fogat fogért, kezet kézért, lábat lábért, égetést égetésért, sebet sebért, kékfoltot kékfoltért.”) itt Dávidra nem érvényesül.
Mt24:22: „De a kiválogatottakért azokat a napokat megrövidítik majd.”
• Isten tudja, hogy kiválasztott Dávid akkora fájdalom és igazságtalanság nélkül is megtanulja a leckét, mint amekkorát ő maga okozott másoknak.
• Felismeri-e ezt és tud-e utána hálás lenni?

2. Kapcsolat Istennel
• Dávid észhez tér és végre az Örökkévaló tanácsát kezdi keresni, miután megerősítette a szívét az Úrban.
1Sám23:6,2: „Volt pedig, mikor elszökött Ebjátár, Achímélekh fia, Dávidhoz Keílába, lekerült az efód az ő kezében.” „És megkérdezte Dávid az Örökkévalót, mondván: Menjek-e, hogy megverjem a filiszteusokat? Szólt az Örökkévaló Dávidhoz: Menj és verd meg a filiszteusokat, hogy megsegítsed Keílát.”
1Sám28:6: „Megkérdezte Saul az Örökkévalót, de nem felelt neki az Örökkévaló sem álmokkal, sem az Urimmal, sem a prófétákkal.”
• Tehát az Urim és a Tummim mégis Saulnál volt? De akkor mit akar Dávid az efóddal? Hiszen nem abban, hanem a hósenben volt a helyük, arról pedig nem esik szó, hol van! Ebjátár főpap Nóbban hagyta volna?
• Vagy nem azért nem felelt Isten Saulnak az Urimmal, mert nem akart, hanem mert nem tudott, mert fizikailag nem ott volt az Urim? Vagy Saul csináltatott pót efódot, pót hósent és pót Urimot a pót főpapnak?
• Istent nem lehet megidézni speciális tárgyakkal vagy rítusokkal, csak hittel lehet kérdezni.

3. Jótett helyébe jó várj?
• Kétszáz harcos annyira fáradt, hogy nem tud átkelni a Bészóron. Dávid valóban lélekszakadva üldözött.
• A meghalni hátrahagyott egyiptomi szolga feldobja volt urát. Cserébe nem ölik meg, sőt, enni kap. Emberség!
• Alkonyattól másnap estig harcolnak – a fáradtság mellé még ez is. Hogy bírták? (Ézs40:29?)
• A 400 irigy harcossal szemben a 200 fáradt őrző mellé áll.
• A családjuk mellett még a zsákmányból is ad nekik az „imaháttér” fontosságának elismeréseként.
• Béliál fiai nem osztanák meg, amijük van amit Isten adott nekik.
1Kor11:20b-21: „Nos, amikor összejöttök egy helyre, nem az Úr vacsoráját eszitek. Mert mikor esztek, ki-ki a saját vacsoráját veszi elő, s így az egyik éhezik, a másik dőzsöl.”
• Dávid visszakapta, amit elvesztett, mint Jób.
• Ajándékokat küld boldognak és boldogtalannak.
• Miért? Hogy esetleg őt pártolják majd Saullal szemben, ha összetűzésre kerül sor? Maga felé akarta fordítani a nép szívét? Ha én leszek a király, nem terrort, hanem ajándékokat kaptok? (↔Roboám)
• Nem tudja, hogy Saul már halott.

• Vagy „csak” hálás volt Istennek, hogy mindenét visszakapta (sőt), és felebarátai felé, akiket lát, mutatta ezt ki?
1Jn4:20b: „aki ugyanis nem szereti testvé¬rét, akit lát, nem képes szeretni Istent sem, akit nem lát.”
2Sám6:19a: „És kiosztott az egész népnek, Izrael egész sokaságának, mind férfinak, mind asszonynak, kinek-kinek egy kerek kenyeret, egy darab húst és egy aszúszőlő lepényt.”

1 Sámuel 30

¹Volt pedig, mikor megérkeztek Dávid és emberei Ciklágba a harmadik napon – az amálekiek pedig portyáztak volt a Délvidéken és Ciklág ellen, megverték Ciklágot és elégették tűzben, ²fogságba ejtették a benne levő asszonyokat, aprajától nagyjáig, nem öltek meg senkit; elvitték és útjukra mentek- ³bement Dávid meg emberei a városba, és íme, el van égetve tűzben, asszonyaik pedig, fiaik és leányaik fogságba vitettek. ⁴Ekkor fölemelte Dávid meg a nép, mely vele volt, hangjukat és sírtak, amíg nem volt bennük erő sírásra. 5. Dávid két felesége is fogságba vitetett: a Jezréelbeli Achinóám és Abígail, a Karmelbeli Nábál felesége. ⁶És nagyon megszorult Dávid, mert azt mondta a nép, hogy megkövezi, mert elkeseredett az egész népnek lelke, ki ki fiai és leányai miatt. De megbátorodott Dávid az Örökkévalóban, Istenében. ⁷És szólt Dávid Ebjátár paphoz, Achímélekh fiához: Hozd ide, kérlek, nekem az efódot. És odavitte Ebjátár az efódot Dávidhoz. ⁸És megkérdezte Dávid az Örökkévalót, mondván: Üldözzem e csapatot, utolérem-e? Mondta neki: Üldözd, mert utol fogod érni és menteni is fogsz. ⁹Ekkor ment Dávid, ő és a vele levő hatszáz ember és eljutottak a Beszór patakjáig; egy részük ott maradt. ¹⁰Üldözésre indult ugyanis Dávid, ő meg négyszáz ember, és ottmaradt kétszáz ember, kik el voltak fáradva úgy, hogy nem kelhettek át a Bészór patakján. ¹¹Találtak egy egyiptomi embert a mezőn és vitték őt Dávidhoz, adtak neki kenyeret, és ő evett, és vizet adtak neki inni. ¹²És adtak neki egy darab fügelepényt és két aszú szőlőlepényt, evett és visszatért hozzá a lelke, mert nem evett kenyeret és nem ivott vizet három nap és három éjjel. ¹³És mondta neki Dávid: Kié vagy és honnan való vagy? Mondta: Egyiptomi fiú vagyok, egy amáleki embernek szolgája; és elhagyott az uram, mert megbetegedtem ma harmadnapja. ¹⁴Mi portyáztunk a keréti délvidékén és a Jehúdáén és Káleb délvidékén; Ciklágot pedig fölgyújtottuk tűzben. ¹⁵És szólt hozzá Dávid: Levezetsz-e ama csapathoz? Mondta: Esküdjél nekem Istenre, hogy meg nem ölsz és hogy nem szolgáltatsz ki uram kezébe, akkor levezetlek ama csapathoz. ¹⁶Levezette és íme elterülve voltak az egész vidék színén, ettek, ittak és ünnepet ültek azon egész nagy zsákmány miatt, melyet elvittek a filiszteusok országából és Jehúda országából. ¹⁷És megverte Dávid őket alkonyattól másnap estig és nem menekült közülük senki, hanem csak négyszáz legény, kik a tevékre ültek és megfutamodtak. ¹⁸Így megmentett Dávid mindent, amit elvittek az amálekiek; két feleségét is megmentette Dávid. ¹⁹És nem hiányzott nekik senki aprajától nagyjáig, sem fiúk, sem leányok, sem a zsákmányból semmi mind abból amit elvittek volt; mindent visszahozott Dávid. ²⁰Vette Dávid mind a juhokat és a marhát; hajtották ama jószág előtt és mondták: Ez Dávid zsákmánya. ²¹Midőn eljutott Dávid a kétszáz emberhez, kik el voltak fáradva, hogy nem mehettek Dávid után és maradni engedték a Beszór patakjainál, kimentek Dávid elejébe és a vele levő nép elejébe; s odalépett Dávid a néphez és megkérdezte őket békéjük felől. ²²Ekkor megszólalt minden gonosz és alávaló ember azon emberek közül, kik Dáviddal mentek volt, és mondták: Mivelhogy nem jöttek velem, nem adunk nekik a zsákmányból, melyet megmentettünk; hanem ki ki a feleségét és gyermekeit vezessék el és menjenek. ²³De mondta Dávid: Ne cselekedjetek így, testvéreim; azt amit nekünk adott az Örökkévaló, midőn megőrzött bennünket és kezünkbe adta azon csapatot, mely ellenünk jött! ²⁴Ugyan ki fog rátok hallgatni e dologban? Hanem amilyen a része annak, ki a háborúba vonult, olyan a része annak, ki a poggyász mellett maradt: egyaránt osztozkodnak. ²⁵És így volt attól a naptól fogva; megtette törvénynek és jognak Izrael számára mind e mai napig. ²⁶Midőn Dávid Ciklágba érkezett, szétküldött a zsákmányból Jehúda véneinek, az ő barátainak, mondván: Íme ajándék számotokra az Örökkévaló ellenségeinek zsákmányából. ²⁷A Bét-Elben levőknek, a Rámót-Negevben s levőknek és a Jattérban levőknek; ²⁸az Aróérban levőknek és a Szifmótban levőknek és az Estemóában levőknek; ²⁹a Rákhálban levőknek, a jerachmeéli városaiban levőknek és a kéni városaiban levőknek; ³⁰a Chormában levőknek, a Kór-Ásánban levőknek és az Atákhban levőknek; ³¹a Chebrónban levőknek, meg mind a helységeknek, ahol járt Dávid, ő meg emberei.